Tel-Aviv Tranzit

Egy magyar újságíró Izraelben

6. Shear Yashuv, a magyarok alapította zimmer paradicsom

A Shear Yashuvot 1939-ben alapította egy maroknyi bátor magyar zsidó. Akkoriban persze még brit felügyelet alatt volt a terület, és bár hivatalosan nem tudtak volna letelepedni, hiszen akkoriban tilos volt, kihasználtak egy régi török szabályt (miszerint ha egy adott területen torony épül, és az kerítéssel el van kerítve, nem lehet lebontani). A helység Izrael egyik kiemelkedő fontosságú vízforrásának számító területen van, és a történelmi viharok a helyi magyarokat is érintették. Kilenc év után elhagyni kényszerültek a helyet, de úgy alakult, hogy második körben is magyarok vették birtokba. A hajókkal érkező, főként auschwitzi magyar túlélők közül kerültek ki az újabb lakosok, akik 1949-ben telepedtek le Sear Yashuvban, ahol mi egy igazi álomzimmerben, a Nurielben szálltunk meg.


Bár Miriam, a tulajdonos pont nem magyar család sarja (moldáviai származású), így is óriásmázli volt nála megszállni a Hermon folyó völgyében. Nyugis, ahogy apukám mondaná, „pöpec” felszereltségű apartmanokat rendezett be, ahonnan alig 10 perces autóútra fekszik a Banias-vízesés. A természetvédelmi övezetben különböző nehézségi szintű túrákra mehetünk. Gigaélmény, de európai fejre kötelező a naptej és kalap vagy minimum sapka.

Az Instagramon a @pepirigoni név alatt követheted nyomon az esetenként megjelenő izraeli posztokat.

A bejegyzés trackback címe:

https://telavivtranzit.blog.hu/api/trackback/id/tr314396292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Tel-Aviv Tranzit

Élet Izraelben. Váratlan, szerelmi indíttatású izraeli kanyar, ezerszínű izraeli konyha, zajos hétköznapok, látványos megnéznivalók, és kulturális különbségekből fakadó drámai incidensek írott halmaza.

Friss topikok

süti beállítások módosítása